"Vigyázz mit kérsz, mert megadatik!"

Azért választottam ezt a mondást nyitógondolatnak, mert úgy gondolom a lehető legjobban leírja a jelenlegi helyzetet. Rohanó világunkban észre sem vesszük mink van, folyton csak panaszkodunk, kifogásokat gyártunk, hogy erre meg arra sincs időnk. Időnként, mikor kedvünk lenne valamihez több időért könyörgünk, a "bárcsak több szabadidőm lenne" azt hiszem mindannyiunk száját elhagyja időnként, vagy legalábbis megfordul a fejünkben. Pár hónapja egy időrablókról szóló előadáson voltam, amit egy ismert és elismert pszichológus tartott. Ő mondta ki azt, amit azt hiszem eddig is tudtam, csak nem akartam elfogadni, mert ha úgy van ahogy mondja, akkor valamit én is rosszul csinálok. A kimondott tény a következő volt: több időnk van, mint valaha. Mikor meghallottam e szavakat belém hasított a felismerés. Valóban így van! Gondoljunk csak bele, a legtöbb kötelezően elintézendő ügyünket könnyedén elrendezhetjük online pár kattintással, sok esetben elkerülhetjük a sorban állásokat, könnyen utazunk egyik pontból a másikba és a technikának hála utunk közben is el tudunk intézni ezer dolgot. Ha tényleg ennyire meg van könnyítve az életünk, mindenhez könnyen hozzáférünk és mindent egyszerűen megoldunk, mire fel kérünk több időt? Miért nincs szabadidőnk?

Az írásban ezen a ponton megálltam, mert meg kellett néznem egy üzenetet, aztán 2-3 perccel később azon kaptam magam, hogy különböző tartalmaknak köszönhetően elkalandoztam és anélkül, hogy elterveztem volna egyik portálról a másikra ugrottam. Ezzel meg is kaptam a választ a feltett kérdésemre. Elvesztegetjük az értékes perceinket. Tedd fel magadnak a kérdést és válaszolj rá őszintén: Hányszor fordult elő veled az, ami most velem? Milyen gyakran terelődik el a figyelmed? Céltudatosan egy vagy két dolog miatt nyúltál a telefonodhoz, egyéb eszközödhöz, de nem tetted le mikor végeztél. Mennyi időt töltöttél vele? Mi mást csinálhattál volna ez idő alatt?

Az előadás ezekről az időrablókról szólt, az okoseszközökről, figyelemfelkeltő tartalmakról, befolyásukról és ránk gyakorolt hatásukról. Neked is miattuk nincs időd? Most biztos azt mondod magadban: "Nem! Én dolgozom, tanulok, gyereket nevelek, főzök, vezetem a háztartást, segítek a szüleimnek, nincs időm semmire" Nem is arról az időről beszélek, amikor a kötelességeidet vagy szükséges dolgaidat végzed, hanem a fennmaradóról, amikor akarva/akaratlanul, pihenés vagy unaloműzés szándékával a telefonodért nyúlsz. Ezt magamon és a környezetemen is tapasztalom rendszeresen. Figyeld meg magad egy napig, majd egy hétig . Írd fel, vagy csak jegyezd meg hány percet töltesz a telefonoddal, internetes játékokkal, céltalan böngészéssel. Elsőre talán el fogod csalni, mert sokkolni fog a végeredmény, de fontos, hogy őszinte legyél magadhoz. Ha tudatosítod mennyi időt fecsérelsz el céltalanul haszontalan dolgokra, amik talán nem is érdekelnek rájössz arra, hogy mennyi értékes perced van. A tudatosítás után talán egyből rájössz hogy az a heti szintű mondjuk 10-12 óra alatt esetleg elolvashattad volna azt a könyvet, ami régóta ki van készítve az éjjeli szekrényedre, vagy tudtál volna haladni a sorozatoddal, amit hónapok óta nem folytattál időhiány miatt. Sőt tovább megyek, hány emberrel tudtál volna találkozni vagy legalább telefonálni ennyi idő alatt, ennyivel több időt foglalkozhattál volna a családoddal, a gyerekeddel vagy a kisállatoddal.

A koronavírus okozta kényszerszünet engem erre ébresztett rá. Panaszkodtam az elmúlt hetekben én is. Karácsony óta sorakoznak a könyveim, sőt még egy listám is van elolvasandó könyvekből, legalább 10 tétel szerepel rajta. Hetek óta tervezem a virágoskert rendbehozását, egy kellemes túrát, kirándulást és valami folyamatos edzés program elkezdését. Most megkaptam amit akartam, mindenre lesz időm amit szerettem volna....de milyen áron. Használjuk ki ezt az időt arra, hogy átértékeljük az életünket, végig vesszük mik számítanak igazán nekünk. Gondoljuk át az elmúlt időszakunkat, mennyit dolgoztunk, mennyire terheltük le magunkat, hányszor mondtunk le valamit fáradtság miatt, vagy éppen, mert nincs időnk, annak ellenére, hogy semmilyen érdemleges dolgunk nem volt. Társadalmi szinten általánosítható, hogy rohantunk. Rohantunk annak ellenére, hogy minden gördülékenyen ment, elintéztünk egyszerre több dolgot a szabadidőnkben viszont semmi fontosra nem tudtunk koncentrálni. Most megálltunk, mert meg kell. Újra kell értékelnünk az idő fontosságát, és ami talán ennél is lényegesebb a kapcsolatainkat. Olaszországban az emberek már régóta csak otthon ülnek és nem bírják tovább, ezért az erkélyekre kiállva, ablakokon kinézve együtt énekelnek, buliznak. Magányosak, nem bírják, hogy nem találkozhatnak egymással. Azt hiszem ez a mai világban szokatlan, hiszen ha nem megyünk el szó nélkül egymás mellett, akkor jellemzően rosszat szólunk vagy elutasítóan nézünk a másikra. Elidegenedtünk egymástól, itt az ideje visszatalálni a közösségbe! Az ember társas lény, kedves szó váltás az utcán egy idegennel, ez lenne a normális. Miért nem szoktál kedvesen csevegni idegenekkel? Folyton sietsz valahova, a másik ember pedig az utadba kerül, véletlenül neked megy, vagy észre se veszitek egymást, mert mindketten éppen rohanásban vagytok.

A világ megállt, most mi is álljunk meg egy picit, szálljunk magunkba és keressük meg mélyen azt, ami számunkra a legfontosabb az életben és nem utolsó sorban mi a legjobb közösségünknek, az emberiségnek. Ha pedig minden rendeződik kezdjünk el egy új életet.